Hasznos információk nyúltartók számára
-A nyulak népszerű állatok, melyeknek napi törődésre és figyelemre van szükségük.
-A nyulak társas lények, ajánlott őket párban tartani, vagy összeszokott csapatban.
-Az ivartalanított állatok boldogabbak és tovább élnek, mint a műtéten nem átesett társaik.
-Még a lakásban tartott nyulakat is szükséges rendszeresen oltani myxomatózis és a nyulak vérzéses betegsége ellen, mivel ezeket a betegségeket szúnyogok terjesztik. Amennyiben szükséges, bolha és kullancs elleni védelemről is gondoskodni kell.
A nyulak könnyen a család részévé válhatnak, de mivel érzékeny állatok, inkább nagyobb gyerekek, vagy felnőttek számára ideálisak. A kisebb gyerkőcök szülői felügyelet mellett foglalkozzanak a házi kedvenccel.
Alapvetően szociális lények, szeretik a társaságot, emiatt párban érdemes tartani őket, vagy csapatban. Számos nyúlfajta, méret és szín közül választhatunk. A hosszúszőrű példányok bundája napi gondozást és odafigyelést igényel. A legtöbb nyuszi lakásban és kertben is tartható, a kerti tartás során gondoskodni kell egy száraz, szélvédett búvóhelyről.
A lakásban való tartás során a mérgező növényeket kell biztonságos helyre átköltöztetni, valamint a kábelek védelmére szükséges hangsúlyt fektetni. A nyulak elhelyezésénél biztosítani kell nekik a lehetőséget az ugrálásra, nyújtózkodásra és játékra, mint ahogy azt a természetben is tennék.
Át kell gondolni, hogy rendelkezünk-e egy nyúl tartásához szükséges elég szabadidővel, tudással és anyagi háttérrel akár 10 éves időtartamra.
A kisnyuszi beszerzésének legideálisabb időpontja 6-8 hetes korukban van, amikor az anyanyúltól leválasztják őket. Az új háziállatot beszerezhetjük állatmentőktől, kisállatkereskedésből vagy tenyésztőtől.
Számos kisállatkereskedésben együtt tartják a nyulakat tengerimalacokkal, ami nem helyes, mivel betegségeket kaphatnak el egymástól, valamint viselkedésbeli különbségek is vannak. A nyulak könnyen megsebesíthetik a tengerimalacot. Ezen okok miatt mi se tartsuk őket együtt.
Elhelyezése
A nyúl számára minimálisan szükséges egy akkora ketrec, amiben fel tud ágaskodni a hátulsó lábaira, ki tud nyújtózkodni, és ugrálni tud. Szükséges továbbá egy saját kuckó, ahova el tud bújni, ha szeretne. A minimálisan ajánlott méretek 180X90X90 cm. Búvóhelynek pedig ideális egy faházikó, ami kinti tartás esetén védi a közvetlen napfénytől, széltől és esőtől. A túl kicsi területen tartott állatok nem tudnak eleget mozogni, ami mozgásszervi panaszokat okozhat náluk.
A téli hónapokban a hideg elleni védelemre is szükség van, de amennyiben ez megoldott, kinti kifutóban is tarthatóak a nyulak. Az elhelyezésüknél figyelembe kell venni, hogy a ragadozóktól biztosan védje a nyuszit. Mivel nagyon stresszérzékenyek, egy komolyabb ijedtségbe is elpusztulhatnak.
Nyúl almozása
A nyúl számára legmegfelelőbb aljzat a szalma, csutkaalom, pelletalom, esetleg faforgács. Naponta cserélni szükséges az elhasználódott almot. A nyulak alapvetően szobatisztaságra nevelhetőek, gyorsan megtanulják, hogy egy külön kialakított almosdobozba végezzék a dolgukat. Ehhez meg kell figyelni melyik sarkot részesítik előnyben, és oda kell helyezni az almosdobozt.
Mit egyen a nyuszi?
Széna, vagy fű legyen az alapja a nyúl takarmányának. Ebből minimum akkora mennyiséget kell elfogyasztania naponta, mint a nyúl testmérete. Ezt kiegészíthetjük zöldségekkel és gyümölcsökkel, de csak kis mennyiségben, jutalomfalatként. A zöldségek közül a zöld leveleseket részesítsük előnyben, a keményítőtartalmúakat kisebb mennyiségben etessük. A gabona alapú tápok magas cukor és alacsony ásványianyag tartalommal bírnak, emiatt nem ajánlottak házi kedvenceink számára. Kis mennyiségben a magas rosttartalmú pellet tápok jobb választásnak minősülnek.
Számos teljesértékű táp elérhető kereskedelmi forgalomban, ezeket a napi mennyiség negyedében lehet adni a nyusziknak, a napi menü háromnegyedét a széna tegye ki. Ezen kívül friss zöldségeket is kapjanak alaposan megmosva etetés előtt. Kedvenceik közé tartoznak a répa, spenót, brokkoli, zeller, alma és a gyermekláncfű levél. Friss ivóvíz mindig legyen elérhető a nyúl számára, az önitatót rendszeresen ellenőrizni kell, hogy nem dugult-e el.
A nyúl gondozása
Az egészséges nyúl élénk és éber. A nyuszit minden nap ellenőrizni kell, változott-e a viselkedése vagy a megjelenésén valami. A rossz egészségi állapot jelei a fül belső oldalán látható hámló foltok, a szem vagy az orr váladékozása, puffadás vagy hasmenés. A nyúl metsző-és őrlőfogait rendszeresen ellenőrizni kell, különösen abban az estben, ha súlyvesztés jelentkezik egyéb kizárható ok nélkül. A fogászati problémák gyakoriak a nyulaknál.
Minden nyulat ajánlott rendszeresen oltatni myxomatosis és a nyulak vérzéses betegsége (RHD) ellen. Az ivartalanítás segít megelőzni a viselkedési problémákat, valamint számos betegség esélyét csökkenti. Az ivartalanított nyulak könnyebben szobatisztaságra is nevelhetőek.
Nyáron a nyulakat rendszeresen ellenőrizni kell, nehogy a végbél körüli részen beköpjék őket a legyek. Ennek elkerülése végett a végbéltájékot tisztán és szárazon kell tartani, amennyiben szükséges a szőrt rövidre kell nyírni a hasaljon és a combok belső oldalán.
A hosszú szőrű fajtáknál elengedhetetlen a napi szintű fésülés, a rövid szőrűeknél elegendő ha hetente alaposan átkeféljük a bundájukat. Ez az ápolás erősíteni fogja az ember-állat közötti köteléket is.
A nyulak számos parazitával fertőződhetnek, a legjelentősebb ezek közül az E. cuniculi, amely mikroorganizmus az idegrendszert támadja meg. A kórokozó a vizelettel ürül, a nyúl akkor fertőződik, amikor szennyezett táplálékot fogyaszt, például szénát. A fertőzött nyulak nagy része nem mutat súlyos tüneteket, de előfordulhatnak szem problémák, vagy egyensúly zavarok is. A megállapítása vérből történhet, de nem egyszerű, mert tünetmentes hordozók is előfordulhatnak.
A kezelése a tünetektől függ, általában hosszadalmas gyógyszerszedést igényel.
A nyulak mozgásigénye és a játék
Minden nyuszinak szüksége van a napi szintű mozgásra és játékra, hogy fenntartsák a fizikális és mentális egészségüket. A környezetgazdagítás részeként biztosítani kell számukra faágakat, amit rághatnak, például almafa ágat vagy egyéb kisállatkereskedésben kapható fajátékokat. Szintén jó ötlet fa alagutat és búvóhelyeket betenni a nyuszi ketrecébe.
Másik ötlet kartondobozt betenni a nyuszinak, amibe ki-be tud ugrálni. Felfüggesztett zöldségeket is be lehet tenni a nyusziknak, amiknek a rágcsálásához ügyesség szükséges.
A nyulak társas lények
A vadon élő nyulak nagy csapatokban élnek, emiatt az egyedül tartott nyúl magányos lesz. A legjobb ötlet egy összeszokott párost tartani, vagy kisebb csapatot. Az ivartalanítással elkerülhetjük a nem kívánt szaporulatot és rivalizálást.
További hasznos tudnivalók
A nyulak egyéniségek, egyesek szeretik a társaságot, mások inkább az egyedüllétet részesítik előnyben. Mivel a nyulak prédaállatok, ezért a talaj szintjén szeretnek mozogni, ahol biztonságban érezhetik magukat.
Azok a nyulak, amelyek kis koruktól hozzá vannak szoktatva, hogy ölbeveszik őket, nem ijednek meg, de nem szabad elfelejteni, hogy nem ez a természetes számukra. Amikor felvesszük a nyulat a legbiztonságosabb módja, hogy az egyik kezünket a mellső lábainál a teste alá csúsztatjuk, a hátulsó lábai között pedig a másik kezünkkel támasztjuk meg a testét. Soha ne emeljük fel a nyulat a füleinél fogva, vagy a tarkótájék bőrét megragadva. Mindig óvatosan tegyük le a nyulat, a hátulsó lábai érjenek elsőre a talajra, fontos hogy ne csúszós felületre.
További információt az alábbi honlapon találhatnak:
Innen töltse le a nyulak ápolási útmutatóját!
Nyulak fogbetegségei
A fogászati problémák a nyulak és a rágcsálók leggyakoribb megbetegedései. Minden rosszul evő nyuszinál gondolnunk kell a fogászati megbetegedésre, így pácienseinknek javasoljuk a gyakori fogászati ellenőrzést. Fogászati probléma jelei lehetnek: kevesebb táplálék felvétel, fogyás, nyálzás, szem váladékozás, gubbasztás.
A metszőfogak állását a tulajdonos is könnyen ellenőrizheti, azonban az örlőfogak csak speciális eszközzel vizsgálhatók. Éber állapotban sajnos csak kb 60%-át látjuk az örlőfogaknak, ezért az alapos vizsgálathoz a nyulat altatni szükséges.
Ha túlnőttek a fogai, akkor sérülést okoznak a száj nyálkahártyáján és a nyelv felületén, a kialakult fájdalom miatt kedvencünk nem szívesen eszik, lefogy.
Az örlőfogakról a sérülést okozó csipkék lecsiszolása csak altatásban lehetséges, a túlnőtt metszőfogak levágása speciális körfűrésszel lehet, az esetek egy részében ehhez szerencsére nem kell altatni a nyuszit. Sok esetben a fogak kihúzása jelentheti a végső megoldást. Fontos tudni, hogy a rágcsálók fogászati problémái sokszor nem gyógyíthatók meg csak a megfelelő állapotot tudjuk fenntartani a rendszeres kezeléssel. Mindemellett a fogászati problémák miatt legyengült nyulakat a fogászati beavatkozás után fecskendős kényszeretetésben kell részesíteni, amíg nem képes megfelelő táplálékot magától felvenni.
Túnőtt metszőfogak
Ivartalaníttasuk-e vagy sem?
A bak nyuszikat egészségügyi okokból nem indokolt, de ivartalanítás után kezesebbek lesznek, ezért javasoljuk.
A nőstény nyuszik esetében komoly egészségügyi jelentősége van az ivartalanításnak, ugyanis a nem ivartalanított egyedeknél idősebb korra minden 3. nyusziban méhdaganat alakul ki. Viselkedés szempontjából is előnyösebb az ivartalanítás, az ivaros nyuszi szeret össze-vissza vizelni a lakásban.
Tudomásul kell vennünk azonban, hogy sajnos a nyuszik altatása kockázatosabb, mint a kutya, vagy macska esetében.
A kép jobb oldalán az egyik alsó zápfog túlnövése a nyelv felé. Ezt csak altatásban lehet felfedezni!
Ha szerencsénk van, és csak a metszőfogak nőttek túl, akkor éber állapotban is meg lehet próbálni a fogak korrekcióját.