
Dr. Kátai Zoltán
Klinikus szakállatorvos, belgyógyászat
Budapesten születtem, középiskolai tanulmányaimat a Fazekas Mihály Gimnáziumban végeztem, majd 1986-ban szereztem állatorvosi diplomát. 6 évet dolgoztam az Országos Állategészségügyi Intézetben, majd 1992-ben nyitottam önálló kisállatorvosi praxist a 32-esek terén, majd kisállat klinikus szakvizsgát szereztem. Igyekszem teljes körű ellátást biztosítani, mindig is “családias” légkörben láttam el korábbi pacenseimet. A Böszörményi úton levő rendelő kialakítása során minőségi változásokra törekedtem, a mai legmagasabb szintű szakmai elvárásoknak megfelelően.
Családomról: feleségem, fiam és menyem is orvosként dolgoznak. Egy szép kislány unokám van. Két befogadott keverék kutyusunk teszik teljessé az otthoni harmóniát (balra Zsömi, jobbra Tücsi).

Dr. Nyitrai-Berdin Bianka
Klinikus szakállatorvos, sebészet, belgyógyászat
Budapesten születtem, a Fazekas Mihály Gimnáziumban tett érettségim után 2011-ben lettem az Állatorvostudományi Egyetem hallgatója. Jelenleg leginkább lágysebészettel, fogászati kezelésekkel, ortopéd vizsgálattal foglalkozom az ambuláns betegellátás mellett. 2024-ben, Kisállatorvosi szakvizsgát tettem le. Kiskorom óta rajongok az állatokért, már gyermekként is rengeteg időt töltöttem otthoni házi kedvenceinkkel, vagy tettem nagy sétákat a Fővárosi Állatkertben. Jelenleg öt cicával és egy kutyussal élek egy fedél alatt és egy arab telivér boldog tulajdonosa vagyok.

Dr. Horváth Lívia
Állatorvos, ultrahang diagnosztika, belgyógyászat
Budapesten születtem. Gyerekkoromtól kezdve sokféle állatom volt, de a nagy szerelem számomra a Kutya. Minél többet tudok róluk, annál jobban szeretem őket és napról napra elámulok, hogy milyen mértékben igyekeznek és tudnak hozzánk alkalmazkodni, mennyit adnak hozzánk és a világhoz és mennyi mindenben segítik az embereket. Már az egyetemi évek alatt is rendszeresen jártam kisállatrendelőbe, ahol később már asszisztensként is be tudtam csatlakozni a munkába. Időnként az Egyetem egzotikus osztályán is megfordultam. Az Állatorvostudományi Egyetemen 2019-ben diplomáztam. Végzést követően kisállatgyógyász (kutya és macska) állatorvosként helyezkedtem el, de kezeltem kisemlősöket is, főleg nyulakat. Főbb érdeklődési területeim az ultrahang diagnosztika és a kardiológia, ezekben igyekszem folyamatosan fejleszteni magam. Szeretném elérni, hogy a hozzám érkező állatok számára a lehető legkevésbé legyen ijesztő a látogatás, ezért bővítem tudásom a Fear Free ellátás és a Cooperative Care területén is, ezáltal a gazdiknak is tudok segíteni az otthoni ápolás stresszmentesebbé tételében. Szabadidőmben kutyaiskolába járok, kirándulok és sportolok a saját kutyámmal, olvasok, kiállításokat látogatok

Dr. Diószegi Kristóf
Ortopéd diagnosztika, ortopéd műtétek
Több mint hét év tapasztalattal rendelkezem kisállatok ortopédiai, lágysebészeti és onkológiai ellátásában. Hiszek a folyamatos tanulásban és szakmai fejlődésben, ezért két év gyakornoki képzést végeztem az Állatorvostudományi Egyetem kórházában, ahol elmélyítettem tudásomat kiváló mentorok irányításával. Továbbá egy évet töltöttem Angliában Noel Fitzpatrick, „The Supervet” híres kórházában mint ortopéd gyakornok, ahol világszínvonalú sebészeti technikákat sajátítottam el. Az eddig megszerzett tudásra alapozva megírtam saját könyvemet Az ortopédiai vizsgálat kézikönyve címmel, ami kedvelt és gyakran használt a magyar állatorvosok illetve kisállat fizioterapeuták körében. Az elmúlt két évben Angliában dolgoztam vezető ortopéd sebészként egy nagy állatkórházban, ahol mindennapi feladatom volt az ortopéd esetek diagnosztikája és komplex műtéti esetek kezelése. A folyamatos szakmai fejlődés érdekében rendszeresen részt vettem nemzetközi csontsebészeti tanfolyamokon – AOvet Principles és Advanced Course, valamint Arthrex Arthroscopy Course –, hogy mindig a legmodernebb és legjobb kezelést nyújthassam pácienseim számára. A közelmúltban feleségemmel Magyarországra költöztünk, és érdeklődve várom az új kihívásokat.

Gugánovic Szintia
Állatorvosi asszisztens
Vajdaságban születtem, Szabadkán. A családom állatbarát, így amióta az eszemet tudom állatok vettek körül. A kutyusommal Legóval osztom meg mindennapjaim. Gyermekkori álmom volt, hogy állatokkal foglalkozhassak, és szerencsére itt a rendelőben erre lehetőségem is van.

Kecskeméti Liza
Állatorvosi asszisztens
Szegeden születtem, de egy közeli faluban nőttem fel. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel gyermekkoromban rengeteg kis kedvencem lehetett, ezáltal megtanulhattam a tartásukkal kapcsolatos feladatokat. Nagyon szeretek állatokkal foglalkozni, gondoskodni róluk, így a rendelőben való munkám inkább feltöltődést ad, látva mennyi állaton segítünk. Amint lehetőségem nyílt, örökbefogadtam egy cicát, Lunot. Most vele osztom meg mindennapjaimat, később még tervezem bővíteni kedvenceim létszámát.

Lászlóczky Éva
Recepciós
Hangya, süni, gyík, giliszta, papagáj, szarvasbogár, cica és végre kutya! Régi történet Märyé, a kis foxié, akit 13 évesen kaptam. Ő volt a testvérem, a barátom, a társam. Épp csak iskolába nem vittem magammal, mindenhova máshova igen. Gyermekem születése napján ballagott el… Azóta szinte mindig volt kutyám, vidéki életemben cicám is. Csoda érdekes világ az állatoké, örülhetünk, ha belekukkanthatunk. Férjemmel 4 éve fogadtuk gyermekünkké Picurt, a kis havanese fiúcskát, szeretetünket – unokáink mellett – ő is élvezi. A Böszivet csapatában tevékenykedni érdekes és megtisztelő, dolgos, felelősségteljes. Egymást segítő, összetartó csapat vagyunk, az állatok szeretete és a segíteni akarás motivál minket. Úgy érzem, a gazdikkal is megtalálom a hangot, hiszen koromnál fogva könnyen tudok azonosulni érzelmeikkel, mikor a szeretett kis állatkát a gondjainkra bízzák. Amikor pedig az ébredező kutya a térdemre támasztja a fejét és nekem panaszkodik, az nagyon szívet melengető. Mögöttem a tápos zsák, úgyhogy ez okból is szívesen látogatnak 🙂